Tech

70 millióért kelt el az űrben járt fényképezőgép

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2014. 11. 25. 09:30

Vannak olyan különleges tárgyak, melyekért egyes tehetős emberkék kisebb vagyonokat képesek kiadni.

A fényképezés iránt kicsit is komolyabban érdeklődők számára az abszolút profi minőségű fényképezőgépeket gyártó svéd Hasselblad cég neve abszolút ismerősen cseng. Azt viszont kevesen tudják, hogy a vállalat többek közt az űrkutatásban is kivette a részét, ugyanis 1962-ben az egyik űrutazáson egy Hasselblad fotómasina is fontos szerephez jutott.

Ez a világon elsőként az űrben járt Hasselblad 500c most kalapács alá került, de természetesen nem pusztító, hanem árverési célzattal. A Mercury Atlas küldetés során Wally Schirre által használt fotómasina 1994-ben egyszer már gazdát cserélt, akkoriban viszont még csak 15 ezer dolláros értéket képviselt. Ehhez képest egy bostoni árverésen már előzetesen 50-100 ezer dollárra becsülték a készülék értékét, az auckió során végül is azonban egészen 281250 dollárig licitáltak az érdeklődök, vagyis a történelmi jelentőségű Hasselblad 500c közel 70 millió forintos összeg ellenében talált új gazdára.

tn-hb1 (technet, megapixel, hasselblad, sony, fényképezőgép, fa, karbon)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.