Tech

Szupergazdag amerikai lett a Duracell-nyuszi új gazdája

A Duracellnek mostantól vadonatúj tulajdonosa van - lássuk hát, hogy pontosan kihez is van szerencsénk!

A Procter & Gamble a múlt hónapban jelentette be, hogy miharamabb ki szeretne szállni az elempiacról, vagyis el kívánja adni az általa 2005-ben megvásárolt Duracellt. Most pedig már azt is tudni, hogy ki lett a vevő: emberünket úgy hívják, hogy Warren Buffett.

A nyolcannégy esztendős Warren Buffett a Forbes magazin legfrissebb adatai szerint a világ tizenkettedik leggazdagabb embere, aki mintegy 71,6 milliárd dolláros vagyonával a második legtehetősebb amerikai állampolgár. A Duracellt egész konkrétan Buffett egyik cége, a Berkshire Hathaway vásárolta meg, még pedig 1,7 milliárd dollárnyi készpénz, illetve 4,7 milliárd dollár értékű részvény ellenében.

 

A 6,4 milliárdos üzletet a Procter & Gamble állítólag azért ütötte nyélbe ilyen gyorsan, mert az újratölthető intergrált akkumulátorok miatt mostanság egyre kevesebben vásárolunk hagyományos elemeket, illetve cserélhető akksikat, ami igen komoly nyomot hagyott a Duracell eladási mutatóin. Érdeklődve várjuk, hogy Buffett és csapata vajon milyen irányban vezeti majd tovább a Duracellt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik