Tech

Európába érkezett az impozáns LG okosóra

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2014. 11. 10. 11:00

A sokak által várva várt LG G Watch R immár nem csak az USA-ban érhető el.

Az LG a szeptember elején megrendezett berlini IFA szakkiállításon mutatta be a G Watchot követő második okosóráját, a G Watch R-t, mely a múlt héten elsőként az amerikai Google Play Store-ban bukkant fel, 299 dolláros (75 ezer forint) áron. Jó hír, hogy ezekben a napokban végre az európai forgalmazás is meg fog kezdődni, sőt az Egyesült Királyságban már kapható is a készülék, melyért 225 fontot, vagyis átszámítva mintegy 89 ezer forintot kérnek el. Jelenleg egyébként ez a legdrágább Android Wear okosóra – összehasonlításképp a Moto 360-ért átlagosan 10-15 ezer forinttal kevesebbet kell fizetni.

tn-lok (technet, lg, watch, okosóra, android wear, smart) 

A cserélhető szíjas újdonság legfontosabb ismertetőjele, hogy a Motorola Moto 360-hoz hasonlóan kör alakú érintőkijelzőt kapott. A P-OLED technológiájú és 1,3 colos képátlójú display 320×320 pixeles felbontással rendelkezik és a Moto 360-tól eltérően az előlap 100 százalékát uralja, ami világelső újdonságnak számít.

A hivatalos IP67 minősítéssel rendelkező, vagyis víz- és porálló, Android Wear operációs rendszerű okosórába egy 1,2 GHz-es órajelű Qualcomm Snapdragon 400-as chipset került, mely 512 MB RAM, illetve 4 GB flashmemória társaságát élvezi. Az energiaellátásról egy 410 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik, szenzor fronton pedig többek közt giroszkópot, gyorsulásmérőt, barométert és iránytűt is kapunk. Kíváncsian várjuk, hogy az LG G Watch R vajon mikor és milyen áron bukkan majd fel hazánkban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

A naked mole rat can be seen during a press preview of the Aquazoo at the Loebbecke Museum in Duesseldorf, Germany, 21 September 2017. The museum reopens on 22 September after a four year restoration phase. Photo: Ina Fassbender/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.