Tech

Új szuperkamera a Canontól

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2014. 11. 05. 13:00

A Canon új nagyérzékelős profi kamerája azoknak az operatőröknek készült, akik egyedül forgatnak terepen, nehéz körülmények között.

A Canon által most bejelentett EOS C100 Mark II a Cinema EOS System termékcsalád legújabb tagja. Az újdonság a zászlóshajónak számító EOS C500-ban már kipróbált és bevált technológiai megoldásokat használja: erős képkezelő alrendszerrel rendelkezik, és ugyanúgy DIGIC DV 4 processzorral látták el. Ez utóbbi – a Canon Super 35 mm-es, 8,3 megapixeles CMOS-érzékelővel együtt – ragyogó színeket és széles dinamika tartományt biztosít. Az új, kiterjesztett (320-102400) ISO-tartomány pedig még igen gyenge fényviszonyok mellett is lehetővé teszi a filmezést. A kamera emellett egy új képfeldolgozó rendszert is kapott, amely tovább növeli a teljesítményt a moiré (rácsinterferencia) mérséklésével és a vonalhatárok kiemelésével, vagyis a képek még élesebbek, még tisztábbak.

Az EOS C100 Mark II alapból használja a Canon Dual Pixel CMOS AF technológiáját, amelynek segítségével még a kezdő operatőr is gyorsan megtalálja a fókuszt és könnyedén helyezheti át egyik tárgyról a másikra, egyetlen felvételen belül. A kamera támogatja a Canon Face Detection AF technológiát, és további kreatív vezérlési lehetőségeket nyújt az arcok automatikus felismerésére és a fókuszkövetésére. Az EOS C100 Mark II a különféle produkciók eltérő igényeihez alkalmazkodva két felvételi formátumot kínál. A kettős formátumú (Dual Format) felvételnél az operatőr egyidejűleg rögzít egy (max. 35 Mbps-es) MP4-es és egy (max. 28 Mbps-es) AVCHD változatot, akár 60P-s képfrissítési sebességgel. A maximális rugalmasság és kényelmes megosztás érdekében a HD és SD felvételek más-más kártyára menthetőek. A sokféle kreatív funkció mellett, az EOS C100 Mark II kamerával lassított és gyorsított felvételek is készíthetők.

tn-eosc (technet, canon, kamera, profi, objektív, hd, sd) 

Az integrált Wi-Fi-kapcsolat – a Cinema EOS sorozatban elsőként – minden eddiginél jobban megkönnyíti a felvételek megosztását a kameráról, így a fájlok már FTP-n is továbbíthatók. A gyors felvételeket igénylő helyzetekben (pl. híradások vagy eseményekről készült mozgóképes beszámolók), a kettős formátumú felvételi mód révén, a kis felbontású SD-fájlokat az operatőr gyorsan, közvetlenül a kameráról megoszthatja, úgy, hogy közben a HD-változat továbbra is biztonságban marad. Robusztus, kompakt kialakításának köszönhetően az EOS C100 Mark II sokféle helyzetben használható, különösen az olyanokban, ahol az operatőr egyedül dolgozik. A beépített Wi-Fi, a kamera ezzel elérhető böngésző alapú vezérlése és a Canon multifunkciós RC-V100 távirányítójának támogatása lehetővé teszi a kamera elhelyezését olyan helyeken is, amelyek korábban szóba sem jöhettek volna. Így a forgatócsoportok a legszokatlanabb, leglehetetlenebbnek tűnő helyzetekben is használhatják a kamerát.

Az EOS C100 Mark II kijelzőjét is áttervezték: most oldalra kihajtható, így a felhasználó még akkor is beállíthatja a felvételt, ha épp a kamerával szemben helyezkedik el. Az új OLED kijelző jobb kontrasztot, élénkebb színeket és gyorsabb válaszidőket nyújt, még erős fényben is. A kamera emellett továbbfejlesztett, kihúzható és dönthető elektronikus keresőt (EVF) és nagyobb szemillesztéket kapott a rugalmasabb használat és a precízebb felvételkészítés érdekében. Az gép professzionális audiofunkciókkal is rendelkezik. Egy mikrofon található a fogójában, egy másik pedig a kameratestbe van beépítve, így a hangfelvétel a legegyszerűbb kamera konfigurációban is biztosítható. Az EOS rendszer részeként a decembertől 5499 dolláros (1,35 millió forint) áron kapható EOS C100 Mark II kompatibilis a Canon cserélhető EF-objektívjeivel és 4K EF moziobjektívjeivel, sőt, ezekhez van optimalizálva.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.