Tech

Láthatatlan légpajzzsal véd az új esernyő

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2014. 10. 15. 13:00

Ha azt gondoltuk, hogy a hagyományos esernyőket sohasem váltják majd fel high-tech kütyük, akkor nagyot tévedtünk.

Az Air Umbrella nevet kapott vadonatúj esernyő a nevéből könnyen kikövetkeztethető módon levegő segítségével tartja távol tőlünk a felénk zuhanó esőcseppeket, egész konkrétan úgy, hogy nagy sebességű levegővel elfújja azokat a fejünk fölül.

A hosszúkás ketyere felső szekciójában egy motor és annak tengelyére szerelt speciális ventilátor található, ami alatt egy nagykapacitású lítium-ion akkumulátor, a vezérlő elektronika, illetve a bekapcsoló gomb kapott helyet. A legkisebb modell 30 centiméter hosszú, 500 gramm tömegű és egy feltöltéssel mintegy 15 percnyi védelmet képes biztosítani. A középső modell már 50 centiméteres és 800 grammos, cserébe viszont 30 perces működési idővel kecsegtet, a csúcsmodell pedig 50-80 centiméteres állítható mérettel, 850 grammos tömeggel és ugyancsak 30 perces üzemidővel bír.

 tn-es2 (technet, esernyő, védelem, levegő, motor, akkumulátor, kütyü)

Az alsó szekciójában 34 milliméter átmérőjű Air Umbrellát 2012-ben kezdték fejleszteni, és amennyiben minden jól megy, akkor a sorozatgyártás 2015 őszén fog megkezdődni, az első példányok pedig valamikor jövő karácsony előtt bukkanhatnak fel a boltok polcain. Arról sajnos nem szól a fáma, hogy az ismeretlen árú “légesernyő” mennyire zajosan teszi a dolgát.

tn-es1 (technet, esernyő, védelem, levegő, motor, akkumulátor, kütyü)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Pregnant woman sitting in childbearing center
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.