Tech

Az Apple ül a trónon: az éves magyar GDP-t éri a cég

Az almás logós amerikai vállalatot a Google követi a sorban az Interbrand legfrissebb toplistáján.

Az Interbrand nyilvánosságra hozta legfrissebb toplistáját, melyen a világ legnagyobb márkaértéket képviselői vállalatai sorakoznak szépen egymás mögött. A toplista száz helyezettje közül tizenhárom technológiai érdekeltségű, és nem meglepő módon ezúttal is az amerikai Apple található az abszolút első helyen.

Az Apple brand értéke az elmúlt időkben több mint 21 százalékot növekedett, és az Interbrand becslései szerint jelenleg körülbelül 118,8 milliárd dollárt ér az Apple márka – ez körülbelül akkora összeg, mint Magyarország éves GDP-je, vagyis bruttó hazai terméke. Nem sokkal lemaradva következik utána a Google, mely 15 százalékos növekedést produkált és jelenleg mintegy 107,4 milliárd dollárra taksálják az értékét. A harmadik helyezett a Coca-Cola, a maga 3 százalékos növekedésével, illetve 81,5 milliárd dolláros márkaértékével.

A negyedik helyen a nyolc százalékot zsugorodott IBM található, mely jelenleg 72,2 milliárd dolláros értéket képvisel, az ötödik pedig a három százalékot javító és jelenleg körülbelül 61,1 milliárd dolláros Microsoft. A hatodik a 45,4 milliárd dolláros értékűnek becsült General Electric, a hetedik pedig a dél-koreai Samsung, mely 15 százalékot javítva jelenleg mintegy 45,4 milliárd dollárt ér. Az Intel a tizenkettedik, a Cisco a tizennegyedik, az Oracle a tizenhatodik, a HP a tizenhetedik, az SAP pedig a huszonötödik a legfrissebb Interbrand toplistán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik