Tech

Okosszemüveg a Sonytól

A japán gyártó a jelek szerint nem szeretné válasz nélkül hagyni a Google Glasst.

Az elmúlt hónapokban szinte még a csapból is a Google első okosszemüvege, a Google Glass folyt, azonban nem szabad elfelejteni, hogy ezenkívül még számos más hasonló fejlesztés is készülőben van. Ilyen például az először az idei CES-en, majd pedig az IFA-n demózott Sony SmartEyeglass.

tn-sglass (technet, sony, okosszemüveg, google glass, android, kütyü) 

Az egyelőre prototípus fázisban lévő, tehát mind hardveresen, mind pedig szoftveresen erősen fejlesztés alatt álló újdonság 85 százalékban átlátszó, alig 3 milliméter vastag lencséjén monokróm tartalmak jelennek meg, melyek egyrészt kiválóan láthatóak, másrészt pedig csak minimálisan szívják az akkumulátorban lévő energiát.

A Sony SmartEyeglass természetesen tele van pakolva szenzorokkal, így például található benne többek közt egy gyorsulásmérő, egy giroszkóp, egy iránytű, egy fényérzékelő, valamint egy mikrofon is, ezenkívül pedig természetesen az integrált kamera sem hiányozhat belőle, melynek révén maximum 3 megapixeles felvételek készíthetők. Az Android 4.3-as, vagy ennél újabb szoftvert futtató okostelefonnal kompatibilis okosszemüveghez a Sony már ki is adta az SDK-t – az egyelőre ismeretlen árú újdonság forgalmazása várhatóan 2015 márciusában kezdődik majd meg.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2016. május 29.
A DIGI Távközlési És Szolgáltató Kft. portálja a River Estates A-kategóriás, modern, 9 emeletes irodaház földszintjén, a főváros XIII. kerületében, a Váci út - Dózsa György út találkozásánál.
MTVA/Bizományosi: Róka László 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.