Tech

Hogyan netezzünk WiFi nélkül laptopon?

Előttünk a gép, de amit keresünk, a neten bújkál, WiFI pedig sehol? Van megoldás.

Manapság egyre több szállal kapcsolódunk az internethez. Már rég nem élhetünk azzal a luxuskifogással egy üzleti úton (vagy akár egy néhány órás, kitrükközött munkaszünet alatt), miszerint “nem vagyunk net előtt, majd később megcsináljuk”. Egyszerűbb feladatokat, mondjuk egy e-mail elolvasását még megoldjuk valahogy okostelefonon, de mi a helyzet akkor, ha egy csatolva átküldött dokumentumot kell átírnunk, esetleg egy képet kell megszerkesztenünk és visszaküldeni vagy épp valamilyen bonyolultabb webes alkalmazásban kell matatnunk?

A legegyszerűbb persze, ha keresünk egy ingyenes WiFi hotspotot, ennek azonban még akadnak hátrányai. Egyrészt még mindig eléggé kevés ilyen hely létezik, és egyáltalán nem biztos, hogy a közelünkben akad egy olyan gyorsétterem, pláza vagy épp önkormányzati hotspot, amit időben elérnénk. Másrészt fontos, hogy egy ilyen kapcsolat épp azért “szabad”, mert nincs védve semmilyen jelszóval vagy titkosítással, így viszont akár illetéktelenek is “elfoghatják” az általunk küldött adatokat.

A megoldás tehát a mobilinternet, ami csak elsőre tűnik macerás választásnak laptopon. Tény persze, hogy még viszonylag kevés notebook rendelkezik beépített SIM foglalattal, tehát közvetlenül nem tudunk velük webre kapcsolódni. De okostelefon már szinte mindenkinél van, ugye? No, akkor talán el is érkeztünk a megoldásig.

A legtöbb okostelefonos rendszerben elérhető a mobil internet megosztása: tudják az Android, az iOS és a Windows Phone újabb kiadásai. Nincs más dolgunk, mint a telefonok beállításai között megkeresni az internetmegosztás opciót, és – ha még nem tettünk ilyesmit az adott készüléken – beállítani a kapcsolat részleteit. Természetesen érdemes jelszóval védeni a lehetőséget, és persze óvakodjunk az alapértelmezett vagy túlzottan egyszerű karaktersoroktól (az “admin”, vagy “12345” kerülendő). Adjunk egy számunkra könnyen felismerhető nevet a kapcsolatnak, és indítsuk el.

A notebookon ezután ugyanúgy keressünk rá a hálózatra, mintha egy hagyományos WiFi-t keresnénk. Ha mindent jól csináltunk, az elérhető kapcsolatok között megtaláljuk az általunk létrehozott mobilnetet, amelyhez a jelszó beírásával csatlakozhatunk is. Most már csak néhány dologra kell figyelni.

  • Attól függően, milyen mobilnetet használunk, a megosztott kapcsolat sebessége sem lesz feltétlenül olyan pörgős, mint otthon vagy az irodában. Ha mobilnettel gyengén lefedett területen tartózkodunk, akkor ráadásul még 3G kapcsolat sem feltétlenül lesz elérhető, ugyanez lehet a helyzet pincékben, vagy szövevényes betonfalak között beltereken. Ilyenkor próbáljunk lefedettebb területet keresni, gyakran elég, ha kimegyünk a szabadba, vagy egy ablak mellé telepszünk le. Ha így sem találunk 3G-t, az EDGE nem lesz túl gyors, de azért használható marad, ha nem több tíz vagy száz megabájtos csatolmányokkal dobálózunk.
  • Mivel a legtöbb mobilinternetes csomag valamilyen forgalmi limithez kötött, ilyenkor csak annyi adatforgalmat bonyolítsunk, amennyi feltétlenül szükséges. A mobilnetezés idejére kapcsoljuk le az ilyenkor azonnal aktiválódó programokat a háttérben, például Dropboxot, torrentet, szinkronizáló alkalmazásokat, máskülönben ezek egy pillanat alatt “leszívják a keretet”.
  • Amikor már nincs szükségünk a megosztott kapcsolatra, inaktiváljuk azt a telefonon. Így egyrészt a mobil akkuját is kíméljük, és nem adunk lehetőséget kíváncsi hackereknek arra, hogy a “magunk után húzott”, kihasználatlan kapcsolatra ráugorhassanak.

A megosztott telefonos kapcsolatnál egy könnyebb út is létezik a notebookos mobilnetezésre, ez azonban igényel némi pluszbefektetést. A mobilszolgáltatóknál vásárolhatunk külön mobilnet-stickeket, tehát olyan kis, pendrive-okhoz hasonlító kütyüket, amelyekbe külön SIM kártyát helyezve, majd ezeket valamelyik USB porthoz csatlakoztatva közvetlenül is elérhetjük a mobilinternetet a gépről. Ez általában egy külön kis szoftver elindításával, és a szolgáltatónál beállított név-jelszó páros megadásával indítható. Természetesen itt is van havi adatforgalmi keret, amivel érdemes óvatosan gazdálkodni, és ebben az esetben számolni kell a kis hardveres kiegészítő egyszer kifizetendő árával, valamint a mobilnetezésre használt SIM előfizetési díjával is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik