Tech

Így harcolhatunk a kéretlen levelek ellen

A kéretlen elektronikus üzenetek sokunk életét megnehezítik, de egy kis odafigyeléssel sikerrel vehetjük fel a harcot ellenük.

Manapság a lehetőségek tárházát jelentheti számunkra az internet. A web segítségével megvásárolhatjuk kedvenc márkánk termékeit, befizethetjük a közüzemi számláinkat, vagy lefoglalhatjuk szállodai szobánkat a nyári vakációnk idejére. Az internet tehát olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyek nagyban megkönnyítik életünket. Ez a sokszínűség azonban veszélyes is lehet: a különféle weboldalakon vagy e-mail fiókunkban olyan hirdetésekkel, illetve kéretlen levelekkel találkozhatunk, amelyek sok bosszúságot okozhatnak.

Az úgynevezett “spamekkel” összefüggésben egyre több panasz érkezik a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz, melynek kapcsán a hatóság összefoglalta azokat a legfontosabb tudnivalókat, amelyek ismerete megóvhat bennünket a nem kívánt üzenetek, illetve hirdetések által esetlegesen okozott kellemetlenségektől.

A “spam” kifejezés kéretlen elektronikus üzenetet jelent, melynek küldéséhez a címzett nem adta a hozzájárulását. A feladó általában azonos időpontban több száz vagy több ezer címre küldi el e leveleket, melyek rendszerint valamilyen hirdetést tartalmaznak, illetve vásárlásra buzdítanak. Spamnek minősülnek a vicces képeket, videókat tartalmazó üzenetek is, ám a kéretlen levelek tipikus formájában nyeremény átvételére, nyereményjátékban való részvételre, illetve valamilyen termék megvételére hívják fel a címzettet. A legfontosabb, hogy ismerjük fel, ha spammel állunk szemben: az általunk ismeretlen feladótól érkezett levelet, hirdetést ne nyissuk meg, azt lehetőség szerint olvasás nélkül töröljük.

Az ártalmas e-mailekkel szembeni védekezés további hatásos fegyvere lehet, ha igénybe veszünk valamilyen spam- és ártalmastartalom-szűrő programot. Ezen alkalmazások az esetek többségében az üzenetek tartalmát, vagy azok feladóit ellenőrzik, így szűrik ki a nem kívánatos tartalmakat. A programok között találhatunk ingyenes változatokat is, amelyek egyszerűen letölthetőek és kezelhetőek, így bárki által könnyen használhatóak.

 

Amennyiben a spamet mégis megnyitottuk, fontos, hogy soha ne reagáljunk az abban foglaltakra. Ne válaszoljunk az esetlegesen feltett kérdésre, ne kattintsunk a levélben elhelyezett linkre és ne továbbítsuk az üzenetet! Nem tudhatjuk ugyanis, hogy valójában milyen céllal érkezett hozzánk a kéretlen üzenet, így azzal sem lehetünk tisztában, hogy milyen hatásai, következményei lehetnek például annak, hogy továbbküldjük a levelet.

Ha az általunk ismeretlen feladótól érkezett e-mail valamilyen termék megvásárlására ösztönöz, ne vegyük meg azt! Ne adjuk meg bankkártyánk számát, bankszámlaszámunkat, egyéb személyes adatainkat és soha ne utaljunk pénzt a feladónak! Egy igen kedvezőnek tűnő, vissza nem térő lehetőséggel kecsegtető üzenet olvasása után előfordulhat, hogy a feladó kérésének eleget téve hajlandóak lennénk bizonyos összeget átutalni annak érdekében, hogy sorsunk jobbra forduljon, ám ezt soha nem szabad megtennünk! Ezen üzenetek ugyanis gyakorta valótlan tartalmúak, és céljuk csupán az, hogy feladójuk busás jövedelemre tegyen szert.

Amennyiben azonban mindenáron meg szeretnénk venni a hirdetett terméket, vagy részt szeretnénk venni az ajánlott programon, fokozott körültekintéssel járjunk el! Próbáljuk meg a lehető legtöbb információt megszerezni a spam feladójáról, annak címéről, egyéb elérhetőségéről. Érdeklődjünk az ajánlat részleteiről, az esetleges elállás, lemondás lehetőségéről!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik