Tech

Jövő héten jön az Asus olcsó okosórája

A tajvani gyártó a jelek szerint azokra is gondol, akik nincsenek olyan jól eleresztve anyagilag.

Az elmúlt időkben szinte még a csapból is a Google I/O-n debütált két vadonatúj okosóra, az LG G Watch, illetve a Samsung Gear Live folyt. Ezek a Play Store-ban már elérhető kütyük igen komoly tudással rendelkeznek, de sokan egyszerűen nem szeretnének, vagy tudnak 199 dollárt kifizetni egy ilyen készülékért, a Motorola Moto 360 pedig ugyebár még ennél is drágább lesz. Még szerencse, hogy van nekünk egy jó öreg Asusunk is.

Egy ideje ugyanis arról pletykálnak, hogy a tajvani gyártó hamarosan elő fog rukkolni egy a riválisainál jelentősen olcsóbb, Android Wear operációs rendszerű okosórával, melynek érkezését most az alábbi teaser fotó révén maga a gyártó is megerősítette. Ez az egyelőre meglehetősen titokzatos készülék várhatóan 99-149 dollár (23-35 ezer forint) körüli áron érkezik majd, tehát így első blikkre mindenképpen jobb választásnak tűnik, mint a 199 dolláros (47 ezer forint) riválisok. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy az Asus pontosan milyen hardvert pakol az okosórába, de hát bízzunk a legjobbakban!

Hazánkban a Sony SmartWatch 2 legolcsóbban 35 ezer forintos, a Galaxy Gear Fit 45 ezer forintos, a Galaxy Gear 2 pedig mintegy 65 ezer forintos áron kapható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik