Tech
sony-xperia-z3-mobilport-hu-01 (sony, xperia, z3, okostelefon, mobil, mobiltelefon, Android)

Ilyen lesz a Sony Xperia Z3 csúcsmobil

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2014. 08. 04. 12:00

Nem sokkal az Xperia Z2 felbukannását követően máris érkezőben a még nagyobb tudású utódmodell.

A Sony februárban a barcelonai Mobil Világkongresszuson leplezte le a tavaly szeptemberben érkezett Xperia Z1 utódját, az Xperia Z2-t, melynek várhatóan a szeptember elején Berlinben megrendezendő IFA szakkiállításon mutatkozik majd be az utódja. A pletykák szerint már szeptember végétől kapható újdonságról most olyan renderelt képek bukkantak fel, melyeket egy lelkes kínai Xperia rajongó készített a telefonról, még pedig az eddig megjelent kémfotók alapján.

A közelmúltban azt csiripelték a madarak, hogy az Android 4.4.4 (KitKat) szoftveres Z3-ban már QHD felbontású érintőkijelző lesz, a legfrissebb pletykák viszont arról szólnak, hogy a Sony mégis marad a Full HD felbontásnál, illetve, hogy némileg tovább nő az 5 colról legutóbb 5,2 colra felpumpált display. A Full HD szinten történő megrekedés elég furcsán veszi ki magát, hiszen már itt a QHD felbontású panelt kapott LG G3 és már a Samsung is mozgolódik QHD fronton, melyre a Sonynak illene megadnia a választ. No persze könnyen lehet, hogy a pletykák ezúttal nem éppen valós alapokra építkeznek, illetve az is elképzelhető, hogy a Sony egyszerűen nem kívánja folytatni az egyre értelmetlenebb pixelsűrűség háborút.

Az előzetes információk és a kémfotók szerint az 599-699 eurós áron nyitó Z3 agya egy MSM8974AC típusú Snapdragon 801-es chipset, melyben négy darab 2,5 GHz-es Krait 400-as CPU található, a RAM marad 3 GB kapacitású, a főkamera lelke pedig változatlanul egy 20,7 megapixeles felbontású és az átlagnál nagyobb méretű szenzor. Akinek pedig esetleg már túl nagy lenne a Z3, jó hír, hogy érkezőben az újdonság kistestvére is, a 4,5 colos kijelzővel szerelt Z3 Compact.

sony-xperia-z3-mobilport-hu-02 (sony, z3, xperia, okostelefon, mobiltelefon, mobil, Android)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.