Tech

Nyert a közösségi városfejlesztő portál

Hamarosan elérhetővé válik a kozossegi városfejlesztést segítő alkalamzás. Design Terminál városfejlesztési pályázatának egyik nyertesével beszélgettünk.

A Design Terminál májusban hirdette meg Smart City Lab Budapest pályázatát olyan ötletek támogatására és megvalósítására melyek a városfejlesztés és a technológia kapcsolatának újragondolására adnak lehetőséget. Az egyik nyertest, a Budapest Dialog egyik alapítóját, Szerdahelyi-Németh Klárát kérdeztük.

A felhívásra mintegy 30 pályamű érkezett be. A jelentkezők a közlekedés-, víz- és városi zöld kategóriákban az érintett szolgáltatók, a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Vízművek, valamint a Főkert bevonásával és konzultációs segítségével pályázhattak. Három pályamunkát választott ki a zsűri, hogy támogassa az öteletek megvalósítását.

Hol tart most a fejlesztés?

A Budapest Dialog a Design Terminál által kiírt Smart City Lab pályázatra beadott koncepció, még nem létező platform. A pályázat keretében nyertünk finanszírozást a koncepció egy részének megvalósítására. A pályamunkánk alapján a Budapest Dialog – közösségi városfejlesztő portál prototípusának fejlesztését indítja el csapatunk. A fejlesztés a terveink szerint a Főkert Zrt. fenntartásában lévő területek, parkok közösségi fejlesztését, a lakossági ötletek és előremutató javaslatok fejlesztési folyamatokba való becsatornázását fogja támogatni a lakosság és a cég oldaláról egyaránt.

Mikor kezdtetek el azon gondolkodni, hogy létrehoztok egy ilyen appot? Mi volt az appropó?

A fejlesztési ötlet már a pályázat kiírása előtt, korábban megfogalmazódott bennünk, aztán a koncepció összeállítása során érett tovább. Gyakorlati munkámban önkormányzatnál, főépítészi irodában, városfejlesztési projektekkel, stratégiákkal foglalkozom. Látom, hogy ma – még ha már adottak is bizonyos jogszabályi keretek – mégis milyen nehéz a lakossági vélemények, fejlesztési ötletek becsatornázása a fejlesztési folyamatokba, vagy akár valódi megvalósítható projektekké való formálásuk.

Sokszor már az első lépésnél elakad egy-egy jó kezdeményezés, el sem jut az azzal foglalkozó kollégákhoz, arra, hogy egy közösség önkéntes munkáját esetleg anyagi felajánlását fogadni tudja egy hivatal, még kevesebb esély van. Pedig a társadalomban ott van a kezdeményező készség, a jó ötletek, amelyek megvalósításáért sokszor szívesen meg is mozdulnának az emberek. A másik oldalon pedig a döntéshozók sokszor igen nehéz helyzetben vannak, mert a fejlesztési elképzeléseikről nehéz releváns társadalmi visszajelzést kapni – tetszik-e a többségnek a projekt, vagy nem, ha igen, mégis hogy lenne igazán jó a megvalósítás… A Budapest Dialog ezekre a gyakorlati problémákra szeretne jól használható választ adni, segíteni a kölcsönös párbeszédet.

Hogyan működik a gyakorlatban? Mennyire kell ismerni azt, aki ráérne meglocsolni a paradicsomot míg nyaralunk? Hogyan találjuk meg?

Úgy tervezzük, hogy a rendszerben a regisztrációkor be lehet majd állítani bizonyos városrészeket, környékeket, amelyek különösen érdeklik az adott felhasználót. Egy-egy felhasználó a bejelölt környék alapján értesítést fog kapni az “ottani aktivitásokról”… Egy-egy fejlesztés érdekében a környékbeliek reméljük, hogy meg tudják találni majd az egy-egy projekt megvalósításáért közösen tenni akaró társakat.

A téli időszakban hogyan fog működni? Tervezetek valamilyen plusz menüt berakni a rendszerbe?

Terveink szerint a fejlesztési ötleteket természetesen télen is gyűjthetné a rendszer. A Budapest Dialog hosszú távon komplexen szeretne foglalkozni a várossal, azaz a városi zöldterületek fejlesztésén túl a város egyéb területeiről is szeretnénk majd fogadni a  javaslatokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik