Tech

Újabb elképesztő mobiltelefon-kijelző

Ha esetleg azt hittük, hogy a pixelsűrűség háborúja már véget ért, akkor bizony nagyot tévedtünk.

Az Apple ugyebár 2010 nyarán jelentette be az iPhone 4-et, melynek egyik legfontosabb érdekessége a Retina Display volt. Ez a kijelző ugyanis relatíve kicsi, 3,5 colos képátlón nem kevesebb mint 640×960 képpontot vonultat fel, ily módon pedig igen komoly, 326 ppi-s pixelsűrűséget virít. A riválisokban már akkoriban is ennél jóval nagyobb méretű kijelzők voltak, általában jelentősen alacsonyabb felbontással, vagyis jóval alacsonyabb pixelsűrűséggel. A konkurencia azonban mostanság nemcsak a képátlót, hanem a felbontást is szépen lassan az egekbe pumpálja.

Míg 2012 egyértelműen a 720p HD kijelzőkről szólt, addig 2013-ban már az 1920×1080 pixeles panelek számítanak menőnek, melyek közül jelenleg a HTC One-ban lévő 4,7 colos panel az egyik legdurvább, a maga nem kevesebb mint 469 ppi-s pixelsűrűségével.

Azonban még itt sem állnak meg a fejlesztések, ugyanis az LG most jelentett be egy olyan 5,5 colos képátlójú okostelefon érintőkijelzőt, mely 2560×1440 pixeles Quad HD felbontással büszkélkedhet, ily módon pedig a pixelsűrűsége eléri az 538 ppi-t. Azt egyelőre nem tudni, hogy a 430 nites display mikor debütál majd a kereskedelmi forgalomban.

Megkerestük George Clooney-t, hogy megtudjuk, mit gondol arról, hogy Soros György ügynökének kiáltotta ki a kormányoldal. A világsztár válaszában elárulta, hogy egyszer találkozott a milliárdossal. De volt néhány gondolata Orbán Viktorról és rezsimjéről is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.