Tech

Késő bánat a közösségi médián

facebook (facebook, )
facebook (facebook, )

Sokszor a pillanat hevében „postázunk” üzeneteket a közösségi oldalra, így nem csoda, ha jó részüket hamar megbánjuk.

A napokban hozta nyilvánosságra közösségimédia-kutatásának eredményét a jogi ügyekkel foglalkozó FindLaw. Azért egy jogi esetekre szakosodott szolgáltatás kutakodott ez ügyben, hiszen már megannyi bírósági vagy épp rendőrségi ügy pattant ki nemtörődöm Facebook-üzeneteknek vagy elhamarkodott tweeteknek köszönhetően.

Az amerikai felnőttek körében végzett felmérésben azt vizsgálták, hogyan értékelik a felhasználók saját Facebook-, Instagram-, Pinterest-, Tumblr- és Twitter-tevékenységüket. Az eredmény kifejezetten érdekes abból a szempontból, hogy a fiatalok bizony úgy használják a közösségi oldalakat, mintha csak élő szóban beszélgetnének, és egy részük egyáltalán nem törődik azzal, hogy a kötetlen stílus ellenére mégiscsak írásról van szó, ami bizony megmarad, és nyomot hagy.

A kutatás során a 18 és 34 év közötti fiatalok 29 százaléka ismerte be, hogy már postolt olyan bejegyzést, fotót, kommentet vagy egyéb tartalmat, amely utólag belegondolva nem feltétlenül volt saját maga számára hasznos. Előfordulhat például, hogy egy-egy ilyen bejegyzés később akadályozhatja munkakeresésüket, tanulmányuk elismerését, vagy gondot okozhat személyes kapcsolataikban.

Szerencsére a nemtörődöm postolók nagyobb része legalább utólag igyekszik kiköszörülni a csorbát. A 18-34 év közöttiek 74 százaléka már távolította el valamilyen korábbi bejegyzését azért, mert utólag már helytelennek vagy károsnak tartotta azt, például munkáltatója vagy leendő munkaadója reakciójától tartva. Érdekes módon a 35 és 64 év közöttiek már kevéssé nyúlnak vissza saját múltjukba, náluk csak 36 százalék törölt valaha saját korábbi bejegyzést.

A ThinkLaw a kutatás tapasztalataiként viszonylag triviális következtetéseket von le – amelyeket viszont az eredmények szerint mégsem tartanak be elegen. A legfontosabb persze egyértelműen az, hogy gondolkodjunk legalább pár pillanatig, mielőtt útjára engedjük legújabb bejegyzésünket. Érdemes kiírni? Érdemes ebben a formában közölni? Nem lesz belőle később bajom? Felvállalom az üzenetemet egy óra, egy hét vagy egy év múlva is? Másrészt pedig azt is folyamatosan szem előtt kell tartani, hogy egyes postok megfelelhetnek közeli ismerőseinknek, de rossz fényt vethetnek ránk távolabbi kapcsolataink szemében, épp ezért figyeljünk a megfelelő kategorizálásra. Csak szűrt csoportokkal osszunk meg személyesebb jellegű információkat, és igyekezzünk a nagyvilág elől legalább valamelyest elrejteni minden egyes érzelmi kitörésünket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik