Tech

Röntgenfegyveren dolgozott a Ku-Klux-Klan

Ku-Klux-Klan (Ku-Klux-Klan)
Ku-Klux-Klan (Ku-Klux-Klan)

A tervek már készen álltak, a Távol-Keletről próbáltak pénzt szerezni a prototípushoz.

Talán mostanában már nem sokan hallhatnak a Ku-Klux-Klan nevű szervezetről, pedig hírhedt társaságról van szó. A KKK néven is ismert csoportot 1865-ben alapították az Egyesült Államokban, céljuk pedig először “csak” a faji törvények szigorítása, ám később főleg az afroamerikaiak bántalmazása vagy megölése volt.

Bár azt hinnénk, hogy az egykor fehér csuklyában, fáklyával lovagló antihősök már rég eltűntek, a szervezet él és virul, azóta mindenféle kisebbségre rászállva. Ugyan az 1920-as évek négymilliós tagsága mára pár ezerre csökkent, ez azonban nem jelenti azt, hogy veszélytelenné vált a csoport: a modern technológia például majdnem félelmetes fegyvert adott a kezükbe.

Fotó: AFP/Greg Wood

New York államban, Albany városában kedden tartóztattak le két férfit: a 49 éves Glendon Scott Crawford és az 54 esztendős Eric J. Feight egyaránt a KKK ismert tagjának számított, ám eddig nem követtek el semmi jogilag is elítélhetőt. Az elmúlt hónapokban azonban a hatóságok felfigyeltek olyan gyanús kommunikációra, amely egy közel-keleti állam által pénzelt szervezetek és a két gyanúsított között folytak. Az amerikai szélsőségesek olyan mobil fegyvert ígértek, amely “képes biztonságos távolságból működésbe lépni, és halálos mennyiségű röntgensugárzást kibocsátani”. Az eszköz közvetlen közelében állók abban a pillanatban nem is észlelik, hogy bármi is történne velük, csupán napokkal később veszik észre a sugárbetegség hatásait, ám akkor már késő megállítani a folyamatot.

A hatóságok szerint a fegyver tervei már készen álltak, a tervezők épp a közel-keletiektől próbáltak anyagi támogatást szerezni a prototípus elkészítéséhez, amely három részből, egy áramforrásból, egy távoli bekapcsolóból és magából a sugárzás-generátorból állt volna. A terveket ráadásul állítólag interneten szabadon hozzáférhető, külön-külön veszélytelen megoldások leírásából szerezték, amelyek viszont kombinálva akár valóban halálos eszközt is eredményezhettek volna. Az FBI azonban még időben lecsapott a tervezgetőkre, így a fegyver egyelőre nem készül el… hacsak valaki újra meg nem próbálja kombinálni az általuk is megtalált terveket. Crawford és Feight midenesetre 15 évig csak a börtönből netezhet (ha egyáltalán lehet).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik