microsoft (microsoft, )
Tech

Vesztegetési botrány a Microsoftnál?

A Wall Street Journal jelentése szerint a kenőpénzekből Kína és Olaszország mellett Románia kormányához is juthatott.

A nevüket nem vállaló források szerint az amerikai igazságügyi minisztérium és a tőzsdefelügyelet is nyomozást folytat egy szintén névtelen bejelentés alapján. A vád roppant súlyos, mivel az Egyesült Államokban külön törvény tiltja azt, hogy nyilvánosan működő társaság külföldi államokat próbáljon megvesztegetni.

Egyébként Kína esetében a Microsoft még korábban felbérelt egy céget egy ezzel kapcsolatos vizsgálat lefolytatására, amely nem talált semmi illegálisat.

A mostani sajtóértesülésre reagálva a cég a törvények betartása melletti elkötelezettségét hangsúlyozta egy blogbejegyzésben. Egyúttal arra is kitért, hogy mennyire fontos, hogy az államok kivizsgálják az ehhez hasonló állítások valóságtartalmát. A Wall Street Journalban részletezett nyomozást azonban sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.

Igaz, más ügyben, de a hónap elején az EU sem kímélte a szoftvercéget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.