Tech

Nem tudni, mire készülnek a titokzatos vírusterjesztők

hacker (hacker, )
hacker (hacker, )

Magyarországon eddig három célpontjuk volt. Pdf nyitja a kapukat a hackereknek.

A MiniDuke elnevezésű adathalász program a héten 20 országban kormányzati szervezetek és vállalatok számítógépeibe hatolt be. Úgy tűnik, nem általános kibertámadásról van szó, az áldozatokat gondosan kiválasztották. A támadók panamai és törökországi szervereket használtak, de kilétük egyelőre ismeretlen. Szakértők szerint a MiniDuke “kifejezetten veszélyessé” válhat, mert szokatlan módon ötvözi egy “elit, hagyományos stílusú” támadás módszereit a legmodernebb technológiával.

A kémprogram – az Adobe Reader program egy biztonsági rését kihasználva – elektronikus levélhez csatolt, fertőzött PDF-fájl megnyitásakor hatol be a célba vett számítógépekbe. Az Adobe időközben ugyan már közzétette a szükséges biztonsági frissítéseket, de az “áldozatok” még nem töltötték le őket.

A jelenlegi információk alapján Magyarországon kormányzati számítógépes rendszert nem ért támadás. Két civil, illetve emberi jogokkal foglalkozó nagy szervezet gépeit viszont biztosan megfertőzték. Egy harmadik támadás egy otthoni használatú számítógépet ért, amelyet még nem sikerült azonosítani, továbbá lehetséges, hogy volt még egy negyedik célpont is.

A szakemberek nem tudják, hogy pontosan mi a támadók célja. Nem tudni, hogy a szerverekről milyen adatokat gyűjtöttek, de lehet, hogy céljuk nem is adatgyűjtés volt, hanem például dokumentumokat módosítsa, vagy egyelőre csak a kártékony program terjesztése.

A Transparency International volt az egyik célpont

A szervezet megerősítette az MTI értesülését, hogy ők voltak az egyik áldozat, de informatikusaiknak sikerült elhárítani a problémát.

A Transparency International Magyarország 1996 óta működik. A korrupcióellenes szervezet honlapján az olvasható, hogy fontosnak tartják többek között a párt- és kampányfinanszírozás, a közbeszerzés és az igazságszolgáltatás átláthatóvá tételét, valamint a közérdekű bejelentők védelmének megerősítését is. Céljuk, hogy a mindennapokban figyelemmel kísérjék a politikai, gazdasági folyamatokat, és azokat javaslataikkal hitelesen befolyásolják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik