Tech

Elkészült a repülő motor

Irányítása teljesen ösztönös, s bár csúcssebessége egyelőre csak 48 kilométer óránként, menet közben akár 4,5 méter magasságba is emelkedhet.

Ugyan voltak már korábban is hasonló próbálkozások, az Aerofex fejlesztése az első, ami a lebegés mellett ténylegesen képes haladni is.

A legnagyobb mérnöki problémát mindeddig a jármű stabilitása okozta, azonban a kaliforniai vállalatnak sikerült egy olyan rendszert kifejlesztenie, amely automatikusan alkalmazkodik környezetéhez és a pilóta mozgásához is. Ennek köszönhető az is, hogy a jármű használatához nincs szükség oktatásra – az ember azzal a természetességgel egyensúlyoz a lebegő motoron, amivel egy bármilyen kétkerekűn tenné.

A jármű legnagyobb „hibája” az, hogy készítői egyelőre nem kívánják piacra dobni. Első körben a hadseregnek szeretnék eladni, mivel véleményük szerint bármilyen hadszíntéren hasznát vehetnék: jelentős teherbírással rendelkezik, mégsem kell a kerekek vagy lánctalpak miatt aggódni, ráadásul – szemben egy helikopterrel – fák között is könnyen irányítható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik