Tech
számítástechnika (számítástechnika, )

Digitális jós küzd a bűnözők ellen

Los Angeles egyik kerületében a számítógép dönti el, hol lesz szükség járőrökre a közeljövőben.

Korábban a témában:

A foothilli rendőrkapitányságon bevezetett rendszer a Különvélemény című filmhez hasonlóan megjósolja, hogy hol várható bűncselekmény – persze a sci-fivel szemben a rend őrei nem három jóstehetségre, hanem egy algoritmusra bízták a bűnmegelőzést.

Digitális jós segíti a bűnüldözést (térkép, predpol, )
A legvalószínűbb helyeket jelzik a piros négyzetek. (Fotó: PredPol)

A szoftver javaslatai alapján kiküldött járőrök pusztán a jelenlétükkel jelentős hatást értek el: az érintett területeken a környékhez képest 33 százalékkal csökkent a jelentett betörések és 21 százalékkal az erőszakos bűncselekmények száma.

A számítógép természetesen nem jóstehetség, csupán a korábbi statisztikai adatok alapján számítja ki a bűncselekmények legvalószínűbb elkövetési helyeit. A program a tapasztalatok alapján kétszer hatékonyabb, mint az ugyanezzel foglalkozó emberi elemzők – valószínűleg azért, mert könnyebben talál egyensúlyt a régebbi és újabb elkövetési adatok között, így pontosabb előrejelzésre képes. Külön pozitívum, hogy használata a járőrútvonalak tervezésével töltött időt is lerövidíti, így a rendőrök több időt tudnak az utcán tölteni.

A sikerek láttán a technológiát immáron Los Angeles hat (összesen 1,1 millió lakosú) körzetében alkalmazzák, és várhatóan más városok is elkezdik átvenni.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.