Tech

Nyújtható lehet a jövő elektronikája

Egy nemzetközi kutatócsoport minden eddiginél jobban hajlítható és nyújtható, vezetőképességét mégis megtartó anyagot hozott létre.

A jelenleg piacon lévő, szilárd fémből készült áramkörök csak kismértékű hajlítást bírnak ki, ha mégis meghajlítják őket, szinte elveszítik elektromos vezetőképességüket.

Az amerikai Északnyugati Egyetem McCormick Mérnöki Iskolájának kutatói kínai, dél-koreai és az Illinois-i Egyetemen tevékenykedő kollégáikkal közösen fejlesztették ki azt a jó vezetőképességű anyagot, amely hajlékony és az eredeti méretének több mint kétszeresére nyújtható – nyúlásának mértéke négyszerese a ma alkalmazott legjobb technológiának.

Először egy olyan, igen porózus háromdimenziós mátrixot hoztak létre egy polimerből, a poli-dimetil-sziloxánból (PDMS), amelyet eredeti mérete háromszorosára lehetett nyújtani. Ezt követően galliumból és indiumból álló folyékony fémötvözetet juttattak a pórusokba, ezzel téve lehetővé, hogy az elektromos áram akkor is folyhasson a térhálóban, amikor éppen meghajlították.

A folyékony fémet a pórusos polimerrel kombinálva 200 százalék nyújthatóságot értünk el az anyagban, amely ettől a nyújtástól nem szenvedett el sérülést” – emelte ki Yonggang Huang, a kutatócsoport vezetője, aki szerint az új technológiával bármely elektronikai eszköz gumiszalaghoz hasonlóan viselkedhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik