Tech

Fejlesztés vagy lenyúlás? Megújulnak az internetcímek

internet (internet, )
internet (internet, )

A megszokott .com és .hu mellé majdnem kétezer további végződés érkezhet jövő tavasszal.

Az internetes címekben használatos, az utolsó pont utáni karaktersor az úgynevezett legfelső szintű tartomány (TLD – top-level domain), amelyből mindeddig 280 országspecifikus (mint a .hu, vagy a .eu) és 22 általános (mint a .com, vagy a nemrég bevezett .xxx) volt a neten.

Azonban a TLD-k felügyeletét végző ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) nonprofit részvénytársaság úgy döntött, hogy engedélyezi az utóbbi kategória bővülését, így bárki – aki megengedheti magának a 185 ezer dolláros (43,5 millió forintos) regisztrációs, majd évi 25 ezer dolláros (majdnem hatmillió forintos) fenntartási díjat – létrehozhat egy számára szimpatikus végződést.

A regisztrációs időszak május 30-án zárult, a következő hét hónap pedig a kifogások és vitás ügyek rendezésével telik majd. Az ICANN által nyilvánosságra hozott listán összesen 1930 kérvény található, amelyből 166 nem a latin ábécét használja.

Nem meglepő módon – ahogy a .xxx esetében is – a világméretű nagyvállalatok első körben a saját márkaneveiket foglalnák le, vagyis jövő ilyenkor már találhatunk .google, .youtube, .microsoft, .apple, de akár .volkswagen, .ferrari és .ferrero végződésű linkeket is.

A TLD-k liberalizációját többen egyszerű lenyúlásnak minősítették, bár a kiemelkedően magas díjakat elméletileg az indokolja, hogy a leendő tulajdonosok továbbértékesíthetik a megszerzett végződéseket, amivel megtérülhet a befektetésük. Igaz, a magunk részéről nem tartjuk valószínűnek, hogy az emberek tömegével választanák mondjuk a .hu helyett a .budapest végződést – ez utóbbit egyébként egy Brit Virgin-szigeteken bejegyzett vállalat szeretné megszerezni.

Az ICANN számára további bevételi forrást jelenthetnek az olyan TLD-k, melyekre többen is lecsapnának – például a .app, .love, .game -, hiszen jobb híján akár árverésre is bocsáthatja ezeket.

Szerintetek fejlesztésről vagy lenyúlásról van szó? Szükségünk van a .gmail végződésre, vagy túl lehet élni a gmail.com címen is?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik