Tech

Az ENSZ lehet az internet királya

Az Egyesült Nemzetek Szervezete decemberi gyűlésén kívánja eldönteni, kapjon-e hatalmat az internet felett.

A Dubajban tartandó találkozó jelentős hatással lehet az egész bolygó internetezői számára. A következő fél év nemzeti és nemzetközi szintű vitái pedig remélhetőleg azt is megválaszolják, hogy ez a hatás pontosan miben nyilvánulna meg, és hogy ez jobb vagy rosszabb, mint a jelenlegi megoldás.

Az Egyesült Államokban szóhoz jutó vállalatok és kormányzati szereplők csütörtökön ülnek össze, többségük elutasítaná a javaslatot. Véleményük szerint a jelenlegi rendszer legnagyobb előnye éppen az, hogy számos magán- és közvállalkozás működteti – az organikus fejlődés eredményének megváltoztatása pedig kockára tenné az internet egész felépítését. Az amerikaiak tehát azzal érvelnének, hogy a világháló számos kisebb háló határok nélküli hálózata, egy ilyen rendszerre pedig értelmetlen és értelmezhetetlen lenne egy felülről lefelé haladó szabályozást ráerőltetni.

A javaslat támogatói ugyan nem cáfolják az előbbieket, azt viszont aggályosnak tartják, hogy az internetet jelenleg felügyelő szervezetek jelentős része (mint például a doménnevekről döntő ICANN) az Egyesült Államokhoz köthető. Ezzel szemben az ENSZ tökéletes lenne arra, hogy demokratizálja az internet ellenőrzését és irányítását.

Az utóbbi évtizedekben (politikailag) eljelentéktelenedő ENSZ így akár nemzetek feletti jogosítványokhoz is juthat, aminek például az lehet a veszélye, hogy míg egy diktátor eddig csak saját országának határain belül tudta korlátozni a netet, ezután nemzetközi szinten juthatna szóhoz.

Szerintetek mi lenne a megfelelő döntés? Rendben van a mostani rendszer vagy jó ötlet az ENSZ-re bízni a globális felügyeletet?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik