Tech

Negyed évszázad után a Google egyesített egy családot

Egy indiai fiatalember négy éven keresztül kutatta a Google Earth képeit, hogy megtalálja édesanyját.

Korábban a témában:

Saroo Brierly 1986-ban szó szerint elveszítette a családját – az akkor ötéves fiú egy hosszú vonatút után arra ébredt India harmadik legnagyobb városában, Kalkuttában, hogy nem találja testvérét, ráadásul a mozgalmas vasútállomáson senki nem állt meg segíteni, mivel koldusnak nézték. Ugyan néhány hét után árvaházba került, korából kifolyólag nem tudta megmondani, mi szülőfalujának neve, ezért nem tudott hazatérni.

Szerencséjére az árvaházból az ausztráliai Tasmaniába került a Brierly családhoz, akik szeretettel nevelték fel – elmondása szerint ennek ellenére nem hagyta nyugodni a gyerekkori trauma, ezért négy éve az internetet hívta segítségül.

Úgy számolt, a 14 órás vonatút Kalkuttától nagyjából 1200 kilométer sugarú ívet jelent, ezért szabadidejében azon a vonalon ment végig a Google Earth szolgáltatásával. Négy év után észrevette és felismerte azt a vízesést, ahol gyerekkorában gyakran játszott, nem sokkal ezután pedig el is látogatott Khandwába.

Itt kiderült, hogy negyed évszázada elvesztett testvére csupán néhány évvel az eset után meghalt, azonban édesanyjuk nem adta fel a reményt. Az eredetileg Sheru nevet viselő, immáron 30 éves fiatalember és édesanyjának története olyan sebességgel járja be az internetet, hogy több stúdió is jelezte, szívesen filmesítenék meg az eseményeket.

Saroo Brierly nem tervezi, hogy végleg hazaköltözzön, de persze kapcsolatban szeretne maradni édesanyjával. Elmondása szerint hatalmas tehertől szabadult meg és sokkal nyugodtabban alszik.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.