Tech

Ilyen kocsival a dugó nem akadály

A holland fejlesztés néhány perc alatt képes helikopterré alakulni.

Senki ne higgye azt, hogy a repülő autó csak az ifjak és különc milliárdosok álma, fejlesztésén még az Egyesült Államok hadserege is dolgozik – és immáron a hollandok is beszálltak a versenybe PAL-V One nevű találmányukkal.

A földön háromkerekű motorként, levegőben helikopterként működő járgány mindkét esetben képes teljesíteni az óránkénti 180 kilométeres sebességet, az elérhető maximális magasság pedig 1,2 kilométer – bár az utóbbiért nem technikai, hanem a jogi korlátozások felelnek.

Nekünk alapvetően tetszik – bár a csomagtartó lehetne picit nagyobb -, a problémát jelenleg az jelenti, hogy bár optimális esetben már 2014-ben kereskedelmi forgalomba kerülhetne, a fejlesztők ehhez egyelőre pénz és beruházók híján vannak.

Persze hisszük, ha látjuk – az általunk tavaly nyáron bemutatott Terrafugia háza tájáról is egyelőre csak mérföldkövekről és ígéretekről hallani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik