Tech

A forgalmi dugó magyar ellenszere

Az ingyenes EgérÚt egy olyan alkalmazás, ami a felhasználókat egymás forgalmi információinak segítségével navigálja.

Ha az ember használt már GPS-t ahhoz, hogy eljusson A pontból B-be, tudja, hogy a legtöbbnél azt is be lehet állítani, hogy ne a legrövidebb, hanem a leggyorsabb utat mutassa. Ezzel csak az a gond, hogy ezzel a tudással nincs egyedül, vagyis a leggyorsabb útvonal hamar belassulhat, ráadásul a dugókkal kapcsolatos információk nem percre készek.

Ezt orvosolná az ingyenes EgérÚt, melynek tesztverzióját az utóbbi hónapokban már több mint ötezer felhasználó próbálta ki, adataikat (idő, sebesség, megtett távolság) a rendszer eltárolta, hogy minden egyes utazással saját magát is tanítsa az optimális útvonalakról.

A felhasználó az utazás alatt a navigációs rendszerekben megszokott képi jelekkel és hangutasításokkal találkozik, de a színfalak mögött zajló folyamatok teljesen mások, mint egy hagyományos navigáció esetében. A különbség ott jelentkezik, hogy az útvonaltervezés nem a mobiltelefonon, hanem egy központi szerveren történik, amely (a felhasználóknak és a háttérben dolgozó operátoroknak köszönhetően) információkkal rendelkezik a város forgalmi helyzetéről, ezért képes olyan útvonalakat javasolni, melyek figyelembe veszik az aktuális forgalmi adatokat.

Az alkalmazást egyelőre csak androidos készülékekre lehet letölteni, s bár a Google még tavaly előállt egy egészen hasonló programmal, a magunk részéről a magyar fejlesztésnek szurkolunk – egyrészt, mert hazai, másrészt, mert állítólag hamarosan érkezik az app iOS és a Windows Phone változata is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik