Tech

A papír vesztét jelentik az e-olvasók?

A táblagépek túlhaladottá tehetik a papírt a könyvkiadók, magazinok és napilapok kiadói számára.

Az Amazon Kindle nevű e-könyvével már négy éve felkínálta a képernyőt a regényolvasásra – a cég csütörtöki közleménye szerint hetente egymilliónál is többet adnak el a Kindle termékcsalád tagjaiból. Az Apple 2010-ben jelentkezett iPadjével, amely rögtön csillapíthatatlan étvágyat támasztott a fogyasztókban, mivel ideális eszközt jelent bármiféle digitális formátum megjelenítéséhez, a filmektől a honlapokon át egészen a könyvekig és magazinokig.

A Juniper Research iroda jelentése szerint a táblagépek elterjedése révén az elektronikus könyvek forgalma 2016-re elérheti a 9,7 milliárd dollárt –- a 2011-es szám háromszorosát. Persze a fogyasztók magatartása nem évről évre, hanem hónapról hónapra változik az egyik piaci megfigyelő szerint.

Egy felmérés szerint a digitális formába belekóstoló olvasókat hamar meghódítja az új technika. Azoknak a vevőknek csaknem a fele, akik mind hagyományos, mind e-könyvet vásárolnak, készek lemondani a papírról, ha három hónapon belül be tudja szerezni az általa keresett könyvet digitális formában.

Úgy tűnik, a hagyományos könyvkereskedéseket a megszűnés fenyegeti. Egyesek közülük megpróbálnak menet közben csatlakozni a digitális trendhez: az amerikai Barnes and Noble a Nook, a francia FNAC a Kobo nevű elektronikus könyvolvasóval próbálja megőrizni vevőit.

Ráadásul a Garner kiadó elemzője, Allen Weiner szerint az e-könyvek felfutása növeli az emberek érdeklődését az olvasás iránt. A felmérések azt mutatják, hogy akinek van e-könyve, többet költ olvasásra. Weiner azonban úgy véli, hogy a papíralapú könyvek megőrzik a piac egy részét, az e-könyv nem jelenti a papíralapú kiadások megszűnését.

Tim Bajarin úgy látja, hogy legalább tíz évnek kell még eltennie, amíg a tinta és a papír valóban elavul. „Mindenki, aki ma már 45 évesnél idősebb, ezzel a formátummal nőtt fel, és sokuk számára mindig ez lesz a leginkább megfelelő könyvforma”.

A magazinok és a napilapok esetében az átmenet gyorsabb lesz – a napilapok alól eltűnik a papír. A News Corporation az év elején ezért indította el New Yorkban kifejezetten digitális formátumra tervezett The Daily című napilapját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik