Tech

Kedves üzenet az automatából

Az amszterdami Schiphol repülőtéren várakozók vászonra nyomtatott egyéni üzenetekkel üdvözölhetik az érkezőket.


anya = szeretet
Forrás: BannerXpress

Bárki bármit mond a digitális technológia térhódításával kapcsolatban, vannak dolgok, melyek kizárólag fizikai valójukban jók – például egy magasba tartott okostelefon kevésbé tűnik meleg fogadtatásnak, mint egy magasba tartott tábla.

Ezt az ötletet lovagolná meg a BannerXpress (vagyis GyorsTranszparens) névre hallgató vállalat, ami ugyanezen a néven egy automatát állított a Schiphol reptér szolgálatába.

Az embernek nincs más dolga, mint kiválasztani a méretet (40, 130 vagy 300 centiméter), a hátteret és a kívánt üdvözlő üzenetet, a gép pedig az egészet 90 másodperc alatt egy vászonszerű anyagra kinyomtatja. Fizetni kártyával lehet, a kisebb 4, a közepes 10, míg a legnagyobb 15 euróba kerül – a szolgáltatás ára szerintünk teljesen elfogadható.

Thibaud Bruna, a vállalat társalapítója azt is elárulta, hogy a szerkezetet már nemcsak a reptéren várakozók veszik igénybe, hanem azok is, akik bulikra vagy sporteseményekre szeretnének transzparenst. A nemzetközi siker már-már elkerülhetetlennek tűnik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik