Tech

Nem lesz több autóbaleset 2020 után?

A Volvo szerint az előttünk álló évtizedben ilyen méretű biztonságtechnikai fejlődés várható - legalábbis a Volvónál.

Évente 1,3 millió ember halálát és 50 millió sérülését jelentik a világ útjain történt autóbalesetek – az esetek 70 százalékában ráadásul valamelyik sofőr a felelős. A gépjárművezetéssel kapcsolatos biztonsági megoldások pedig igazi versenyt generálnak a gyártók között.

Az első törvényt, ami kötelezővé tette a biztonsági öv használatát, 1970-ben hozták Ausztráliában, azonban az azóta eltelt negyven év jelentős része a balesetek során fellépő emberi sérülések minimalizálására irányult, nem a konkrét balesetek elkerülésére.

Manapság azonban a számítástechnikának köszönhetően olyan rendszereket fejlesztenek, amelyek a sofőr helyett is képesek figyelni, és szükséges esetén nemcsak figyelmeztetik a volán mögött ülőt, hanem át is veszik az irányítást.

Épp egy ilyen, számos érzékelőből álló, intelligens rendszerrel gondolja a Volvo azt a célt megvalósítani, hogy a 2020 után gyártott autói egyetlen balesetért se legyenek felelősek.

A kérdés már csak az, hogy érdemes-e a sofőr segítésén munkálkodni, mikor a Google már önjáró autóit teszteli, és a Toyota koncepciója sem igényelne sofőrt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik