Tech

Februárban nyit a Windows-bolt

A Windows 8 bétájával együtt érkezik a Microsoft online áruháza.

Az, amire még néhány napja névtelen források pletykájaként hivatkoztunk, immáron teljesen biztos: a Windows 8 tesztverzióját február végén hozzák nyilvánosságra. Sőt, az új operációs rendszer mellé megkapjuk a Metro dizájnnal ellátott online áruházat is, a roppant egyszerűen elnevezett Windows Store-t.

A Microsoft nem gondolkodik kicsiben, úgy tűnik, hogy egyből mindent akar, és a teljes lemaradást pótolni kívánja: a boltban nemcsak alkalmazásokat és játékokat, hanem filmeket, zenét és könyveket is lehet majd vásárolni.

A fejlesztők már dolgozhatnak a windowsos környezethez igazított appeken, azonban a nyitásnál – nyilván azért, hogy könnyebben szokjuk a Windows Store-t – kizárólag ingyenesen letölthető alkalmazások lesznek.

Mikor az Apple bevezette a Mac App Store-t, sokan nem hittek a sikerében. Azzal érveltek, hogy az asztali gépekhez (és laptopokhoz) szokott felhasználók nem fognak tudni mit kezdeni az online áruház lehetőségével. S míg a Mac App Store messze nem olyan népszerű, mint a kézi eszközökre szánt társa, nincs oka panaszra. De ez az Apple, amelynek sokkal több tapasztalata van az online boltok terén.

Tehát az igazi kérdés az, hogy az emberek szeretnének-e windowsos alkalmazásokat egy windowsos áruházból? Február végén kiderül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik