Tech

Halláskárosodást okoz az MP3?

Egy új kutatás szerint minden ötödik, 12 évnél idősebb amerikai legalább az egyik fülét érintő halláscsökkenésben szenved.

Számszerűsítve ez 48 millió embert jelent az Egyesült Államokban, ami ugrásszerű növekedés, mivel a korábbi becslések “csak” 21 millióval számoltak.

Az utóbbi 20-30 évben felnőtt emberek számára teljesen természetes volt, hogy menet közben is lehet zenét hallgatni – legyen szó a jó öreg walkmanről, a rövid életű discmanről vagy épp az MP3-lejátszók bármely formájáról. Pontosabban nem is róluk van szó, hanem a helytelenül használt hangerőszabályzó gombról – és akkor a fesztiválokon és diszkókban terjedő “volume” volumenéről még nem is beszéltünk.

Mielőtt bárki azzal vádolna meg minket, hogy evidenciákról írunk, hogy a túl hangos zene nyilván nem tesz jót – épp az előbbi számok cáfolnak rá arra, hogy a téma valóban evidens lenne.

A probléma ugyanis az, hogy a túl nagy hangerő hatását és következményét az emberek általában már csak akkor veszik észre, amikor túl késő – pont, mint az egészségtelen életmód egyéb tényezőinél.

Általánosságban azt lehet elmondani, hogy ha akár diszkó, akár fülhallgató után az embernek cseng a füle, vagy egy kongó hangot hall, akkor gyanakodhat arra, hogy valami gond van. A hallás károsodását persze okozhatja még fertőző betegség, sérülés vagy egyszerűen az öregedés is, de a WHO szerint az eseteknek akár a fele megelőzhető lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik