Tech

A Microsoft is közösségi oldalt indít?

A Facebook, Twitter és Google+ mellett kell ez még nekünk?

Még a nyár folyamán (igaz, véletlenül) jelent meg a socl.com címen egy Tulalip névre hallgató projekt beharangozója, ami azt ígérte, hogy “a Tulalippel megtalálhatod, amire szükséged van és megoszthatod, amit tudsz”. Akkoriban a legvalószínűbbnek az tűnt, hogy a Microsoft Bing nevű keresőjének egy közösségi kiegészítőjéről van szó.

Most ugyanezen a címen a The Verge talált rá elsőként a Socl nevű, (de social kiejtésű projektre), ami valószínűleg a Tulalip folytatása, ugyanis bár külsejét tekintve a Facebookra hasonlít leginkább, felül nem azt kérdezi az oldal, hogy “Mi jár a fejedben?“, hanem azt, hogy “Mit keresel?“. Vagyis ez a közösségi oldal – ahogy azt a Tulalipnél tippelni lehetett – valahogy keverné a keresést a közösségi megosztással.

Bárhogy is legyen, ha most a socl.com-ra navigálunk, az oldal helyett csak egy közleményt találunk, ami arról tájékoztatja az érdeklődőket, hogy a Socl (a Tulaliphez hasonlóan) csupán egy belső projekt, ami teljesen véletlenül került ki a netre.

A mi érdeklődésünket felkeltette a Microsoft. Ti hogy vagytok vele? Akkor sem pártolnátok el a Facebooktól, ha valami vadi újat tudna mutatni a Socl?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik