Tech

Már elérhető a Firefox 8

Hivatalosan csak kedden debütál a böngésző új verziója, de a türelmetlenek már most is letölthetik.

Az év elején, mikor a Firefoxnak még a 3.5 és 3.6 verziószámú változatai voltak használatosak, a fejlesztői csapat mindenkit meglepett azzal a bejelentésével, hogy csatlakoznának a Chrome diktálta tempóhoz és trendhez, ezért az év végéig még legalább a 7.0-ig eljutnának. Márciusban megérkezett a 4, júniusban már az 5-nek örülhettünk, augusztusban érkezett a 6-os és alig másfél hónapja frissíthettünk rá a 7-esre. A kedden megjelenő 8.0-val túlteljesítették a tervet.

A legnagyobb, felhasználók által is érezhető változást az a biztonsági beállítás jelenti, ami megakadályozza, hogy harmadik fél által fejlesztett kiegészítő automatikusan és külön értesítés nélkül települjön a böngészőre. Emellett úgy általában is több és jobb lehetőség áll rendelkezésünkre a már telepített kiegészítőkkel kapcsolatban. A kisebb, biztonsági frissítéseken túl, a másik látványosabb változást a Twitter-kereső jelenti, ami beépült a böngésző címsorába.

Aki képtelen kivárni azt, hogy a napokban megjelenjen az automatikus frissítési felszólítás, az már most letöltheti innen a magyar, innen pedig az angol változatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik