Tech

A dánok szerint sem okoz rákot a mobil

Legalábbis nekik sem sikerült összefüggést kimutatni a mobilok huzamos használata és az agydaganatos megbetegedések között.

Már a féltégla méretű mobilok korában is zajlott a tudományos vita a telefonok és az agydaganatok összefüggésével kapcsolatban. Ha belegondolunk, ennek már cirka 20 esztendeje és mégis, néhány évente újra és újra napirendre kerül a kérdés.

Idén májusban a WHO jelentése ijesztett rá a telekommunikáció függésében élő világra, de egy hónappal később újfent arról volt szó, hogy nincs semmilyen bizonyíték. Most a dánok is felszólalnak a témában.

A szakemberek 350 ezernél is több  mobilhasználó adatait kísérték figyelemmel 18 éven keresztül. Közülük 10 729-en betegedtek meg agydaganatban, de még a mobiltelefont több mint 13 éve használó csoport körében is alig fordult elő több megbetegedés, mint a mobiltelefont nem használók csoportjában.

A kutatók szerint mindazonáltal nem zárható ki “kicsitől a közepesig terjedő rizikó” azok körében, akik szélsőségesen sokat mobiloznak, vagy több mint 15 éve használják a rádiótelefont.

Vagyis továbbra sem kapott egyértelmű választ a világ már 5 milliárd mobiltelefonjának gazdája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik