Tech

A Chrome lehagyja a Firefoxot?

Az előrejelzések szerint a Google böngészőjének csupán hetekre van az ezüstéremtől.

A Chrome hivatalosan 2008. decemberében mutatkozott be a nagyközönségnek (bár a türelmetlenebbek már szeptemberben letölthették a nyilvános bétát), vagyis jelenleg még a harmadik születésnapját sem sikerült megünnepelnie.

Ennek ellenére a trendek azt mutatják, hogy az Internet Explorer utáni második helyet épp a szülinapja környékén fogja elvenni az „örök második” Mozilla Firefoxtól. Jelenleg a Chrome 23,6%-os elterjedtségnek örvend, vagyis alig 3%-kal marad el a Firefox mögött – persze az Explorer a maga 41%-ával egyelőre konkurens nélkül vezet.

Azt azonban meg kell jegyezni, hogy csak az idén a Chrome már 8%-ot növekedett a böngészők piacán, míg a Firefox 4, az Explorer pedig 9%-os veszteséget tudhat magáénak. Vagyis alig két-három hónap kell a második- és harmadik hely cseréjének – és ilyen ütemben még akár a csúcstartó kihívására is sor kerülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik