Tech

iPad 2 kontra Kindle Fire

Van mitől félnie az Apple-nek?

Szerdán kiderült, hogy az Amazon – azon túl, hogy „jóárasította” eddigi termékeit – egy fapados árú táblagéppel száll be a tabletek versenyébe. A kérdés már csak az, hogy megéri-e a pénzét.

Kezdjük azzal, amivel az iPad 2-höz képest egyáltalán nem rendelkezik: nincs rajta egyetlen kamera se, képtelen a 3G-s kapcsolatot létesíteni és egyelőre nem tudni, hogy áll a GPS-hez vagy a Bluetoothhoz, vagy hogy milyen belső érzékelőkkel rendelkezik.

Ezzel szemben ugyanúgy 1024×768-as felbontással bír, ugyanúgy fél giga RAM-mal rendelkezik és a Wi-Fi-n keresztül ugyanúgy eléri a netet.

A képernyője kisebb (7 colos az iPad 2 9,7-es méretéhez képest), és csak 8 GB-nyi adatot képes befogadni, viszont tudjátok mije kisebb még? A súlya, a mérete, és ami mindennél fontosabb, az ára.

Az Amazon fogta, és szemben a többi gyártóval, amely megpróbálta lemásolni az iPadet, megnézte, hogy az emberek jelentős része mire használ egy táblagépet, és ár-érték arányban kihozta a lehető legtöbbet a projektből. Éppen ezért azt kell hogy mondjuk, hogy a mindennapi élet igényeihez sokkal inkább igazodó Kindle Fire az első olyan tablet, amely valódi konkurense lehet az iPadnek, és minden más táblagépnek.

Az androidos Kindle Fire a maga 200 dolláros árával teljes mértékben a multimédiatartalmak fogyasztására szakosodott. Nem lesz benne videoszerkesztő, és nem lehet videotelefonálni, de ha igazán magunkba nézünk: ez valójában két olyan funkció, amit amúgy sem nagyon használnánk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik