Tech

Ilyen lesz a Windows 8

Ha az Apple a PC utáni korszakot hozta el, a Microsoft új operációs rendszere a PC utáni utáni korszakot harangozná be.

Első ránézésre a legnagyobb újítást természetesen a Windows új dizájnja jelenti, a Metro, ami a Windows Phone 7 kezelőfelületeként mutatkozott be, azonban a Microsoft erre szeretné teljes jövőjét alapozni – legyen szó telefonról, tabletről vagy asztali gépről. Ez az interfész nem csupán a Windows felületén futó valami, hanem teljesen újraértelmezi az eddigi használati szokásokat.

Azonban a legnagyobb módosítást, és ami miatt a „PC utáni utáni” korszakról egyáltalán szó lehet, nem ez jelenti, hanem a Microsoft azon törekvése, hogy a felhasználó mindent egyetlen platformról tudjon irányítani – legyen szó telefonról, tabletről vagy asztali gépről. A redmondi cég gyakorlatilag egyesíteni szeretné a jelenleg használatos készülékek képességeit.

Ennek jele egyébként az is, hogy a Windows 8 támogatja az NFC-t – vagyis azt a terjedőben lévő technológiát, amivel elég két készüléknek közel lenniük egymáshoz, hogy képesek legyenek kommunikációra. Ez pedig digitális eszközeink intuitív használatának olyan áttörését jelentheti, mint az iPad bevezetése. Néhány éven belül adott esetben nem lesz szükség kábelekre vagy USB-meghajtókra, hogy adatokat (fájlokat, linkeket, megnyitott oldalakat) vigyünk át egyik gépről a másikra. Például elég lesz az okostelefont a táblagéphez érinteni és nagyobb felületen folytathatjuk addigi tevékenységünk – vagy fordítva, ha el kell indulnunk otthonról, a számítógépről egyszerűen „átdobjuk” az éppen használt fájlokat a mobilra.

Az új Windows természetesen konkrét funkciókkal is bővült a jövőbeli lehetőségeken kívül. A vírusokkal és online csalókkal szembeni háború új fegyvere lehet a Refresh és a Reset funkció. Az előbbivel lehetőségünk lesz arra, hogy a működő beállítások és alkalmazások érintetlenül hagyása mellett törölni a fertőzött fájlokat vagy programokat; míg az utóbbi egyetlen kattintással visszaállítja a gyári beállításokat.

A Windows 8 fejlesztői verziója egyébként már letölthető, bár csak azoknak ajánljuk, akik tudják, hogy mit csinálnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik