Tech

Hároméves a Google böngészője

Túl gyorsan járt a posta, ezért a Google Chrome két nappal korábban ünnepel.

A Google nyílt forráskodú böngészőjét 2008. szeptemberében mutatták be a nagyközönségnek először.

A neve érdekes módon körülbelül annyit jelent magyarul, mint “csicsa”. A fejlesztők a névválasztáskor arra törekedtek, hogy pontosan a csicsás, a feleslegesen látványos elemek használata minél minimálisabb legyen.

A Chrome bemutatását eredetileg szeptember 3-ra tűzték ki. Akkor láthatták, próbálhatták volna ki először újságírók és bloggerek.

Egy Scott McCloud által rajzolt képregényt küldött a Google a médiának, ami taglalta az új böngésző képességeit és motivációit:

Azonban az Európába szánt kópiákat túl korán postázták, és Philipp Lenssen, a Google Blogoscoped német bloggere a 38-oldalas kiadványt még szeptember 1-jén beszkennelve hozzáférhetővé tette a weboldalán. Innentől kezdve a Chrome hivatalosan is szeptember elsején ünnepli születésnapját.

Az első, Microsoft Windowson futó bétaváltozat 2008. szeptember 2-án jelent meg, 43 nyelven. Másnapra már 1%-os részesedést szerzett a böngészőpiacon.

A hivatalos Mac OS X-es és linuxos béták több mint egy évvel később, 2009. december 9-én jelentek meg. Ma már 50 nyelven elérhető, 2010 decemberében a harmadik legnépszerűbb böngésző volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik