Tech

Feltörték a norvég rém postafiókját

A fiatal hackerek segíteni akartak - minden e-mail a rendőrségen kötött ki.

A nyolcfős, Noira névre hallgató norvég hackercsoport, amelyet a 17 éves “Frederik” vezet (legalábbis ezen a néven ismert), egyből két postafiókot is feltört. A benne találtakat először Kjetil Stormarknak adták át, aki épp riportot készített a csoportról, és ő volt az, aki az e-maileket végül eljuttatta a rendőrséghez.

A Noira – amely az Anonymous hackercsoport egy frakciója – egyébként korábban már Breivik Twitter-oldalát is feltörte.

Az újságíró egyelőre nem szeretné publikálni az e-maileket, nehogy a nyilvánosságra kerülő tartalom akadályozza a rendőrség munkáját. Annyit azonban elárult, hogy a levelek mind Breivik privát életéről, mind a tömeggyilkosság előkészületeiről számos részletet felfednek.

A norvég rendőrség azonban furcsa helyzetbe került. Egyrészről kérdéses, hogy a postafiókból kierőszakolt levelek felhasználhatóak-e majd bizonyítékként, hiszen tagadhatatlanul illegális tevékenység útján jutottak el az igazságszolgáltatáshoz. Másrészről viszont nehéz lehet “Frederik”-kel úgy együttműködni, hogy miközben a hacker segítséget nyújt a norvég rendőrségnek, az FBI szeretné mihamarabb elfogni, hiszen az Anonymous tagja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik