Tech

Már 200 ezer BitTorrent felhasználót perelnek

A tavalyi év eleje óta indított szerzői jogi perek már-már túlterhelik az Egyesült Államok igazságszolgáltatását.

A tömegesen indított perek célja természetesen a szerzői jog tulajdonosainak megtéríteni a fájlmegosztók által okozott kárt. Az eljárások érdekessége, hogy egyrészt elsősorban a BitTorrent névre hallgató program felhasználóit célozzák, másrészt a perek nem szoktak bíró és esküdtszék elé kerülni.

Az egyes vádlottaknak egyezséget ajánlanak: a hosszas pereskedés és akár 150 ezer dollárnyi bírság helyett fizessenek néhány száz vagy néhány ezer dolláros fájdalomdíjat és az egész ügy el van felejtve. Nem meglepő módon a legtöbben egyetértenek azzal, hogy ez egy visszautasíthatatlan ajánlat.

Ha a 2010 eleje óta per alá vont 201 828 személy mindegyike csak ezer dollárral “bűnhődik” digitális bűneiért, az 200 millió dolláros forgalmat jelent a zene- és filmiparnak. Internetes kalózkodásból 200 millió dolláros forgalmat generálni pedig tényleg nem rossz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik