Tech

Szélsőségeseket kereső Oroszországban

A szélsőséges internetes tartalmakat kereső program kifejlesztésén dolgoznak Oroszországban a Szövetségi Távközlési Felügyelet megbízásából.

Az orosz távközlési miniszter elmondása szerint egyelőre korai lenne az üzembe helyezés időpontjáról beszélni, de a munka megkezdődött, és ilyen programra szükség van. Emlékeztetett rá, hogy hasonló programok már léteznek, például a gyermekpornó keresésére.

A kormányzat jelen ismeretei szerint Oroszországban mintegy 7500 szélsőséges honlap működik.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a program nem sértheti a műsorsugárzók, a szolgáltatók, a kiadók, a felhasználók és az egyéb érintettek jogos érdekeit és leszögezte, hogy a szoftver semmiképp nem lehet a cenzúra eszköze.

Az extremizmus elleni fellépéssel foglalkozó, főhatóságok közötti bizottság ülésén megállapították, hogy intézkedések egész komplexumát kell kidolgozni, hogy lehetővé váljon az ilyen honlapok elleni fellépés. Módosításra került már például a szövetségi sajtótörvényt, és ennek nyomán az internetes honlapokat bizonyos esetekben a sajtóhoz lehet számítani a felelősségre vonás érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik