Tech

Majdnem egymillió szerverből áll a Google

S míg a pontos szám természetesen titkos, abból lehet következtetéseket levonni, hogy a Google saját bevallása szerint mennyi energiát fogyaszt.

A Google által nyilvánosságra hozott adatok és becslések alapján a világ adatközpontjai által összességében elfogyasztott energiának alig egyetlen százalékáért felel az internetes óriás.

Ebből Jonathan Koomey, a Stanford Egyetem professzora arra következtet, hogy összességében mintegy 900 ezer szerver működik a Google hálózatában – ezek Kaliforniától Finnországon keresztül Ázsiáig 40 adatközpontban helyezkednek el.

Az előbbiek azért is érdekesek, mert ugyanezen professzor számításai szerint a Google a világon telepített szerverek 2,8%-ával rendelkezik, ami azt jelenti, hogy sokkal kevesebbet fogyaszt, mint az átlag.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik