Tech

Amerika rááll a robotikára

Nem csak a fejlesztésre, hanem az emberekkel kialakuló kapcsolatuk kutatására is költenek.

Obama elnök a modern technológia és a kutatás-fejlesztés mellett tette le a voksát és a költségvetés egy részét is, ugyanis 500 millió dollárt (közel 100 milliárd forintot) fordítana arra, hogy munkahelyeket teremtsen a high-tech és az innováció területén. Ennek a tetemes összegnek a 14%-a, egész pontosan 70 millió dollár egy külön célt szolgál, mégpedig olyan robotok fejlesztését és használatát, melyek az emberek mellett, velük együttműködve dolgoznak.

A 70 millió dolláros iniciatíva kifejezett célja a robotok következő generációjának kifejlesztése, ezen eszközök képességeinek és használhatóságuknak a fejlesztése.

Mindemellett külön forrásokat fordítanak arra – és ez talán a legérdekesebb rész -, hogy az egyre fejlettebb robotok hosszú távú gazdasági, társadalmi, és úgy általában az emberi viselkedésre és az emberekre gyakorolt hatását feltérképezzék. Megdöbbentő, hogy olyan korban élünk, ahol már foglalkozni kell ezzel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik