Tech

Állítólag Shrek törte fel a gyönyörűek honlapját

Több, mint harmincezer ember került be szelekció nélkül a szép emberek facebookjaként jellemezhető közösségi oldalra.

A BeautifulPeople.com címen elérhető oldal egy 700 ezer tagot számláló, kifejezetten a szép embereknek szánt közösségi portál, ahova kizárólag a már bent lévők szavazatai segítségével tudnak a reménybeli tagok regisztrálni. Ezt a hiúsági rendszert törte meg a Shrek névre hallgató vírus, amelynek köszönhetően több tízezer, befogadásra váró tag értesülhetett a hétvégén arról, hogy gyönyörűnek számít.

A fekete leves hétfőn érkezett, mikor az újdonsült tagok egyenesen a honlap tulajdonosaitól értesültek arról, hogy a vírusos támadás el lett hárítva – ahogy ők maguk is, hiszen regisztrációjukat visszavonják.

A közösségi oldal vezérigazgatójának elmondása szerint akkor fogtak gyanút, amikor hirtelen nagyot szökkent a taglétszám és “az újak között sok olyan akadt, akiről nagy kár lenne portrét festeni.”

Rossz nyelvek szerint azonban csupán egy újabb PR-fogásról van szó és semmilyen vírus – pláne nem Shrek névre hallgató – nem mászkált a rendszerben herceggé változtatva a békákat. Hasonló közfelháborodást (és ennek köszönhető sajtónyilvánosságot) az oldal 2009 karácsonya után ért el, mikor a tagság ötezer tagot törlésre ítélt, mivel az ünnepek alatt felszedtek néhány kilot – vagyis már nem számítanak gyönyörűnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik