Tech

Félmillió dolláros digitális rablás

Pontosabban fél millió dollárt érő virtuális pénzt raboltak el - persze az áldozatnak ettől nem könnyebb.

Az internet elvetemültebb részén ugyanis forgalomban van már egy BitCoin névre hallgató virtuális valuta, amely amellett, hogy a technológiailag tudatosak körében igen trendi, teljesen decentralizált, nyílt és majdnem teljesen anonim. A felhasználók a számítógépükön tárolnak egy “pénztárca” fájlt, amiben bites érméiket tárolják, aminek az a veszélye, hogy a gép meghibásodása vagy megsemmisülése esetén a pénzt is el lehet felejteni.

Az Allinvain nickre hallgató felhasználó elmondása szerint hétfőn 25 ezer BitCoint loptak ki a tárcájából – egyetlen BitCoin akkori árfolyamon 18,72 dollár (mintegy 3650 forint), vagyis kára elérte a 468000 dollárt (vagyis közel 91,5 millió forintot). Persze ez az összeg hirtelen másfélszeresére ugrik, ha tudjuk, hogy az utóbbi napokban az árfolyam elérte a 29 dollárt is.

A felhasználók felháborodásuknak adtak hangot és egyelőre azon vitáznak, hogy a BitCoin rendszerében, vagy az áldozat biztonsági beállításaiban kell keresni a hibát – azonban abban egyetértenek, hogy az internet ezen részén egyelőre vadnyugati állapotok uralkodnak, hiszen nincs rendvédelem, ahova fordulni lehetne.

Az egészben a legfájdalmasabb, hogy minden tranzakcióról nyilvános napló létezik, vagyis ez a hatalmas összeg az áldozat szeme láttán került kiosztásra több, anonim fiók között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik