Még egy 1992-es rendelet tiltja meg a híradások közbeni reklámokat, kvázi verbális termékelhelyezéseket, ami papíron teljesen jól hangzik, hiszen a híreknek valóban objektívnek kell maradniuk. A gyakorlatban azonban egészen kényelmetlen lehet kerülgetni a két mindenhol jelenlévő közösségi oldal nevének kiejtését, pláne úgy, hogy valószínűleg minden néző és hallgató pontosan tudja, hogy mire kell gondolni, mikor a “közösségi oldal” kifejezés elhangzik.
A franciák szerint a tiltásnak versenysemlegességi okok miatt szükséges érvényt szerezni, hiszen az említetteken kívül is léteznek közösségi oldalak, melyek joggal kérdezhetnék, hogy őket miért nem említik meg a hírekben. Kérdezhetnék, ha nem tudnák ők maguk is, hogy mennyivel kisebbek, mint a Facebook vagy a Twitter.
Ráadásul a szabályozásnak – legalábbis szerintünk – akkor lenne értelme, ha általános lenne a tilalom, hiszen attól, hogy a bemondó arra fogja felhívni a nézőket, hogy a csatorna “közösségi oldalán” kövesse őket, mindenki a Facebookra fog felmenni.
