Tech
Szomoru-francia(1024x768).png (francia, smink, )

A franciák cenzúrázzák a Facebookot és a Twittert

A hírekben csak akkor említhető a két közösségi oldal neve, ha a hír kifejezetten ezekről szól.

Még egy 1992-es rendelet tiltja meg a híradások közbeni reklámokat, kvázi verbális termékelhelyezéseket, ami papíron teljesen jól hangzik, hiszen a híreknek valóban objektívnek kell maradniuk. A gyakorlatban azonban egészen kényelmetlen lehet kerülgetni a két mindenhol jelenlévő közösségi oldal nevének kiejtését, pláne úgy, hogy valószínűleg minden néző és hallgató pontosan tudja, hogy mire kell gondolni, mikor a “közösségi oldal” kifejezés elhangzik.

A franciák szerint a tiltásnak versenysemlegességi okok miatt szükséges érvényt szerezni, hiszen az említetteken kívül is léteznek közösségi oldalak, melyek joggal kérdezhetnék, hogy őket miért nem említik meg a hírekben. Kérdezhetnék, ha nem tudnák ők maguk is, hogy mennyivel kisebbek, mint a Facebook vagy a Twitter.

Ráadásul a szabályozásnak – legalábbis szerintünk – akkor lenne értelme, ha általános lenne a tilalom, hiszen attól, hogy a bemondó arra fogja felhívni a nézőket, hogy a csatorna “közösségi oldalán” kövesse őket, mindenki a Facebookra fog felmenni.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.