Tech

Képeslap, amely az űrből is látható lenne

Négy sportember két hónap alatt készíti el a világ legnagyobb üdvözletét Horvátországban, a mintegy 2500 kilométeres szövegből már csak egyetlen betű hiányzik.

A négy horvát kalandvadász kizárólag emberi erővel járja be a hosszú utat, amelynek nyomvonala a horvát partokon a Welcome feliratot formázza – a tervek szerint a hiányzó “e” betű utolsó kunkora június 3-ra kerül bejárásra.

Daniel Lacko ötletgazda, Marko Rukavina operatőr, Cedo Josipovic szervező és Luka Tambac fotós április elején indultak neki a horvát tengerpart és tengermellék mentén a 2500 kilométeres, 62 napos útnak. Az isztriai Savudrijától a dél-dalmáciai Dubrovnikig mindenféle motoros szállítóeszköz nélkül, csupán lábbusszal, kerékpározva, kajakozva, a sziklákra mászva vagy azokról leereszkedve, illetve ejtőernyővel ugorva teszik meg a távot, hogy ezzel virtuálisan “írják” ki a welcome szót.

A négy kalandor útja nyolc nemzeti parkon, három természetvédelmi területen, négy védett tájegységen, rezervátumon és földrajzi emlékhelyen, hat folyón és tizenegy hegycsúcson át vezet. Az ötlettel Horvátországot a kaland- és a kirándulóturizmus ideális célpontjaként szeretnék népszerűsíteni, hogy a turistákat megismertessék az ország fel nem fedezett természeti szépségeivel.

Minket meggyőztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik