Mark-Zuckerberg(1024x768).png (Mark Zuckerberg, Facebook, )
Tech

A Facebook alapítója csak azt eszi, amit maga ölt meg

Mint kiderült, Mark Zuckerberg minden évben kihívás elé állítja magát: idén a tányérra kerülő állatokkal ismerkedik.

Az idei, saját magának felállított kihívás egy május eleji bejegyzéséből derült ki, amit személyes – csupán 847 ismerőse által látott – Facebook oldalán publikált: “Most öltem meg egy disznót és egy kecskét.” A hozzászólások, nem meglepő módon, zavartságról, undorról és érdeklődésről tettek tanúbizonyságot. Az állatok leölése után azok természetesen egy henteshez kerülnek és az ő munkája eredménye kerül csak a Zuckerberg pár konyhájába.

A Facebook alapítója – egyébként irigylésre méltó módon – saját bevallása szerint minden évben kitűz maga elé valamilyen célt, hogy ezzel is bővítse ismereteit és a világról alkotott képét.

Tavaly például minden nap arra szánt egy órát, hogy kínaiul tanuljon, míg 2009-ben minden nap nyakkendőt hordott. Bár ez utóbbi talán nem annyira nehéz feladat, önmagában maga az ötlet nem rossz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.