Tech

Tilos lenne a mobil a suliban

Egészségügyi kockázatai miatt tiltaná ki az iskolákból a mobilokat és egyéb kütyüket az Európa Tanács egyik bizottsága.

A 47 államot tömörítő tanács környezetvédelmi, mezőgazdasági és regionális politikai bizottsága szerint fennáll a veszély, hogy a mobiltelefonok és más wifi-kapcsolattal bíró készülékek elektromágneses sugárzása károsítja az agy fejlődését. Számos szakértő meghallgatása után a bizottság tagjai egyhangúlag fogadták el a tiltást tartalmazó határozati javaslatot.

Azt is kezdeményezték, hogy az érintett termékek címkéin hívják fel a vásárlók figyelmet az egészségügyi kockázatokra, indítsanak információs kampányokat gyerekek és fiatal felnőttek részére, valamint futtassák fel a kevésbé veszélyes mobiltechnológia kifejlesztésére irányuló kutatásokat.

A testület szerint nem szabad elkövetni ugyanazt a hibát, amelyet az azbeszt vagy az ólmozott benzin esetében, amikor a közegészségügyi szabályozás csak későn ismerte fel az anyagok káros hatásait.

A határozati javaslatot az Európa Tanács plenáris ülésének még el kell fogadnia, de ezt követően sem lesz kötelező érvényű az európai kormányokra nézve, csak ajánlás marad. A szervezet döntései ugyanakkor többnyire igen nagy hatásúak, és gyakran felbukkannak egy-egy későbbi egyezményben vagy szerződésben.

A téma már régóta vitákat vált ki a szakértők körében, számos kutatás folyik a területen. Egyes kutatók szerint rákot is okozhat a sugárzás. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint ugyanakkor a mobilok kiváltotta elektromágneses sugárzás nem, vagy csak elhanyagolható veszélyt jelent az emberi egészségre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik