Tech

Így e-mailezett Oszama bin Laden

Bár búvóhelyén se telefonvonal, se egyéb adatátvitelre képes kábelezés nem volt kiépítve, Oszama nagy rajongója volt az e-mailezésnek.

Sőt, ahogy egyre több részlet derül ki életéről és tevékenységéről, annál biztosabbnak tűnik, hogy a terroristavezér a technológiai fejlődésnek úgy általában is tisztelője volt: működésének már korai szakaszában megértette az internet és a globalizálódó média fontosságát.

S míg utóbbi éveiben inkább fogyasztója volt a terjedő tartalmaknak, mint készítője, kiderült, hogy az elektronikus levelezés integráns része volt az életének – annak ellenére, hogy nem volt internetkapcsolata. Az amerikai terrorelhárítás egy szakembere arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy az offline megírt leveleket Oszama egy USB meghajtóra másolta, majd egy megbízható küldönc egy távolabbi, interneteléréssel rendelkező helyen töltötte fel azokat. Ugyanígy, a beérkező leveleket letöltötte a meghajtóra és visszaszállította Oszamához.

Arról már korábban is írtunk, hogy a rajtaütés során sikerült megszerezni Oszama számítógépét, azonban most kiderült, hogy USB meghajtóból cirka százat találtak, rajtuk e-mail címekkel. Remélhetőleg a terrorelhárítás ennek (a leveleknek és főleg az e-mail címeknek) jó hasznát tudja venni.

AJÁNLOTT LINKEK:

További részletek – angolul (Gizmodo)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik