Tech

3 milliárd letöltött Android app

A Google kihozta a legutóbbi negyedév statisztikáit és bár a bevételek elmaradtak az előrejelzettektől, a többi szám egészen meggyőző.

Amellett, hogy immáron 3 milliárd telepített alkalmazásról adtak számot, kiderült, hogy naponta 350 ezer új androidos eszközt aktiválnak világszerte – sajnos az nem derült ki, hogy pontosan hol és milyen eszközökről van szó.

A 3 milliárd app bár első ránézésre soknak tűnik, ne felejtsük el, hogy az Apple idén januárban lépte át a 10 milliárdos küszöböt. Azt azonban a Google javára kell írni, hogy az Android egyre több eszközön jelenik meg, vagyis egyre több felhasználóhoz jut el, vagyis egyre több alkalmazás kerül majd letöltésre. Ráadásul az Apple AppStore-ral szemben az Androidra több több helyről is lehet programokat telepíteni – például az Android Market mellett most indult az Egyesült Államokban az Amazon androidos alkalmazásboltja.

Ez a gyorsulás onnan is látszik, hogy az első milliárdig 20 hónap alatt jutottak el, a másodikig további 5 hónap kellett és a harmadikig már csak újabb kettő. Ki lehet akkor találni, hogy a négymilliárdos határ mennyire van messze.

AJÁNLOTT LINKEK:

További részletek – angolul (TechCrunch)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik